A pisztáciás tiramisuhoz a tojásokat szétválasztjuk. Lefőzünk két adag kávét, vagy 3 dl vízben feloldunk egy evőkanál instant kávét. Hagyjuk kihűlni. A pisztácia héját eltávolítju,k és a magokat késsel durvára aprítjuk.
2
2 lépés
Egy lábasban kevés vizet forralunk, és a vízgőz felett, egy magas falú edényben egy csipet sóval és 2 dkg porcukorral kemény habbá verjük a tojásfehérjét.
3
3 lépés
A gőz fölé egy új tálat teszünk, beleöntjük a tojássárgájákat és a maradék, 6 dkg cukrot, majd mixerrel habosra keverjük. A művelet 3-4 percet is igénybe vehet.
4
4 lépés
A mascarponét összekeverjük a pisztáciavajjal, majd hozzáadjuk a kihabosított tojássárgát is. Ezután több lépésben hozzákeverjük a felvert tojásfehérjehabot.
5
5 lépés
Előveszünk egy 20 × 30-as kerámia sütőedényt, és ebbe rétegezzük a pisztáciás tiramisut.
6
6 lépés
A tepsi aljára egy keveset kenünk a krémből, majd erre helyezzük a kávéban épp csak megmártott babapiskótákat. Ezután jöhet a megmaradt krém fele, amire rászórjuk a felaprított pisztácia felét.
7
7 lépés
Ezután ismét egy réteg kávéba mártott babapiskóta jön, majd a többi krém. Legvégül alaposan megszórjuk az aprított pisztáciával.
8
8 lépés
Hűtőben egy éjszakát pihentetjük.
Hozzávalók
Hozzávalók
Adag
6 darab
PENNY tojás
8 dkg
Porcukor
1 csipet
Só
50 dkg
San Fabio mascarpone
10 dkg
Pisztáciakrém
30 dkg
PENNY babapiskóta
20 dkg
Salty pisztácia
1 evőkanál
Casa Blanca instant kávé
Előkészítés
1
1 lépés