1. home
  2. pennykucko
  3. Sajtószoba
  4. Adományozás

Kávéval támogatja a kovid élharcosainak feltöltődését az üzletlánc

A PENNY így köszöni meg a mentők áldozatos munkáját

A pandémia újabb hullámában ismét az egészségügyi dolgozók azok, akik sokszor a saját fizikai jóllétüket is kockára téve fáradhatatlanul küzdenek a betegek gyógyulásáért, a lakosság védelméért. A mentők esetében az éberség megőrzése ezekben a nehéz időkben még fontosabb, mint valaha, ezért hazánk egyik vezető kiskereskedelmi vállalata egy kedves gesztussal szeretné viszonozni az áldozatos munkájukat. A PENNY a korábbi 5 millió forintos pénzadománya és közös nyereményjátékok mellett most több mint egy hónapra elegendő kávéadománnyal is segíti a frontvonalban dolgozókat az Országos Mentőszolgálat Alapítványán keresztül. 


„Kiskereskedelmi dolgozókként a mi munkatársaink is bizonyos értelemben a frontvonalban tevékenykednek és gondoskodnak arról, hogy minden asztalra kerüljön étel a pandémia legnehezebb időszakaiban is. A mentők pedig emberéletekért küzdenek, sokszor még a sajátjukat is veszélyeztetve, amiért nem lehetünk eléggé hálásak nekik. Ezért úgy döntöttünk, hogy a szokásos pénzbeli adomány mellé egy hónapra elegendő kávéval, tejjel és cukorral is megajándékozzuk őket, ezzel támogatva a feltöltődésüket az újabb hullám csúcsán” – mondta el Florian Jens Naegele, a PENNY vezérigazgatója.


A több mint 150 kilónyi kávé, a több száz liter tej és 400 kg cukor az OMSZA segítségével jut majd el a mentőszolgálatnál dolgozó kollégákhoz.


„Az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak a kovid miatt ismét extrém kihívásokkal kell szembenéznie, és olykor valóban csak egy kávéra van idejük két eset között. Ezért különösen kedves gesztus, hogy a PENNY most nem csak pénzadománnyal támogatja a munkánkat, de erre a kávéra is szeretné megvendégelni a bajtársakat” – köszönte meg a felajánlást Mocskonyi Nóra, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kiemelt vállalati kapcsolattartója.



A PENNY-ről:

A Penny Market Kft. 1996 óta van jelen Magyarországon. Az áruházlánc jelenleg 227 üzletet, 3 logisztikai központot üzemeltet és több mint 4700 munkatársat foglalkoztat. A vállalat küldetése, hogy vásárlói számára országszerte a lehető legfrissebb és legjobb ár-érték arányú termékeiket kínálja, beleértve a kiváló minőségű sajátmárkás és Magyar Termék védjegyes árucikkeiket is. A PENNY kiemelt hangsúlyt fektet a magyar beszállítókkal fenntartott kapcsolataira. Új beruházásaival, terjeszkedésével folyamatosan támogatja a hazai gazdaság fejlődését. Az áruházlánc kezdetek óta elkötelezett a vállalati társadalmi és környezeti felelősségvállalás iránt, ezért folyamatosan együttműködik olyan civil szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a magyar emberek és családok életminőségének javítása.