1. home
  2. Idén 3,6 milliárd forintot költ bérfejlesztésre a PENNY

Idén 3,6 milliárd forintot költ bérfejlesztésre a PENNY


A kompenzációs csomag 17 százalékos béremelést és bővített utazási hozzájárulást is tartalmaz


Jelentős, valamennyi belsős munkavállalójára vonatkozó bérfejlesztéssel kezdi az év első felét a PENNY. Hazánk egyik vezető kiskereskedelmi áruházlánca felelős munkáltatóként mintegy 3,6 milliárd forintot fordít a dolgozói fizetések korrekciójára. A gazdasági változásokhoz megfelelő mértékben igazított, 17 százalékig terjedő kompenzáció egy komplex juttatási csomag része.

A béremelést területi felosztás szerint, értékesítés, logisztika, központ és különböző szempontok alapján súlyozva, átlagosan legfeljebb 17 százalékos mértékben hajtják végre 2023. április 1-jétől. A juttatási csomag többek között egy kibővített utazási hozzájárulást is kínál a munkatársak számára. A saját gépjárművel történő munkába járás költségeit a cég a hatályos kormányrendelet által meghatározott mértékben és adómentesen, 30 forint/ km összegben téríti meg. Emellett a meglévő juttatások mellett (cafeteria SZÉP-kártyán, osztályonként különböző teljesítmény-prémiumok) új tételként már nemcsak a távolsági, hanem a helyi közösségi közlekedési bérletek költségeihez is hozzájárul. Méghozzá 86 százalékos mértékben, ami a dolgozók nagyjából 40 százalékának utazási költségeihez járul hozzá.

„Idén mintegy 3,6 milliárd forintot fordítunk bérfejlesztésre, beleértve a tavaly megállapított rendkívüli prémiumok kifizetésére a 2023. üzleti évre elkülönített, összeget is. A mostani juttatási csomagunk a hazai piaci viszonyokhoz mérten kiemelkedő, és azt a vállalatunk tavalyi eredményeit, valamint a magyar munkaerőpiaci és a gazdasági helyzetet figyelembe véve állítottuk össze. Reméljük, munkatársaink továbbra is érzik, fontosak a vállalat számára és büszkék arra, hogy a magyarországi PENNY család tagjai. Örömmel vettük, hogy a PENNY vezetősége által előterjesztett juttatási csomagot a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szintén elfogadta, ezzel számukra is kedvező megállapodás született” – nyilatkozta Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője.

A legjobb magyar munkahelyek rangsorát összefoglaló Top Employers listán a kiskereskedelmi szektorban első, az összesített listában pedig a harmadik legkedveltebb munkahely lett a PENNY hazánkban. Az év első felérben végrehajtásra kerülő bérfejlesztés kiugró mértéke is azt támasztja alá, hogy a cég hosszú távon számol a munkavállalókkal és kedvező feltételeket teremtve biztosít stabil megélhetést, kiszámítható, ugyanakkor ígéretes karrierutat.

A PENNY-ről:

A PENNY Market Kft. 1996 óta működik Magyarországon. Az áruházlánc jelenleg 228 üzletet, 3 logisztikai központot üzemeltet és közel 5000 munkatársat foglalkoztat. A vállalat küldetése, hogy vásárlói számára országszerte a lehető legfrissebb és legjobb ár-érték arányú termékeiket kínálja, beleértve a kiváló minőségű sajátmárkás és Magyar Termék védjegyes árucikkeiket is. A PENNY kiemelt hangsúlyt fektet a magyar beszállítókkal való szoros kereskedelmi kapcsolatokra. Új beruházásaival, terjeszkedésével pedig folyamatosan támogatja a hazai gazdaság fejlődését. Az áruházlánc a kezdetek óta elkötelezett a környezeti, és társadalmi felelősségvállalás iránt is. Utóbbi kapcsán folyamatosan együttműködik olyan civil szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a magyar emberek és családok segítése, illetve támogatása.


A dokumentum letölthető itt magyar és angol nyelvű változatban.

2023.02.20.