1. home
  2. pennykucko
  3. Fenntarthatóság
  4. Magyar Élelmiszerbank

A Magyar Élelmiszerbank tevékenysége

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet, amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését Magyarországon.


2005 szeptemberében Budapesti Élelmiszerbank Egyesületként kezdte működését, de hónapok alatt „kinőtte” a főváros határait. 2006 májusában már Magyar Élelmiszerbank Egyesületként, 8 hónapos ideiglenes tagság után teljes jogú tagja lett az Európai Élelmiszerbankok Szövetségének.


Az indulásuk óta összesen több mint 42,3 ezer tonnányi élelmiszert osztottak szét az országban, a szállítmányok értéke összességében meghaladta a 20,3 milliárd (!) forintot.
2016-ban az adományok 325 civil szervezeten és önkormányzaton keresztül több mint 340 000 emberhez jutottak el.


Mit csinál pontosan?

Felkutatják és összegyűjtik a hipermarketekben, gyárakban és feldolgozóüzemekben fölöslegessé vált és megsemmisítés előtt álló élelmiszereket, amelyek kereskedelmi forgalomba valamiért nem hozhatók, de minőségileg fogyaszthatók, majd adomány formájában eljuttatják a hozzáértő karitatív szervezetekhez és önkormányzati intézményekhez, akik ingyenesen szétosztják ezen termékeket a rászoruló emberek között. Az Élelmiszerbank magánszemélyeket közvetlenül nem segélyez.

Tevékenységük egyik fő alapelve, hogy ingyenesen fogadnak és ingyenesen is adnak át élelmiszereket. Másik fő alapelvük a függetlenség mind politikai, mind vallási, ideológiai értelemben.


Mit nyújt az Élelmiszerbank a karitatív szervezetek számára?

  • Ingyenesen bocsát rendelkezésükre különböző nyers vagy feldolgozott élelmiszereket, ezzel támogatva szűkös költségvetésüket;
  • több karitatív szervezet nevében hatékonyabban tud fellépni az adományok szerzése érdekében a vállalatoknál és egyéb szervezeteknél;
  • az élelmiszerek szétosztásában logisztikai (tárolási, szállítási) segítséget nyújt.


Mit nyújt az Élelmiszerbank az élelmiszer-átadók számára?

  • Átvállalja a karitatív szétosztás logisztikai feladatait, ezzel erőforrásokat takarít meg a vállalatoknak;
  • feleslegek átadásával a vállalatok elkerülhetik a megsemmisítés költségeit, valamint csökkenthetik raktározási költségeiket;
  • a támogatás adózási előnyöket is jelent;
  • biztosítja az átvett élelmiszerek megfelelő körülmények közötti szállítását és tárolását, illetve ügyel az átvett élelmiszerekkel való visszaélések elkerülésére;
  • gondoskodik a támogatók PR-megjelenéséről


Forrás: http://www.elelmiszerbank.hu/hu/kik_vagyunk/elelmiszerbank_magyarorszagon.html#.WnsRsrziaHs

Együttműködésünk

2012. óta napi szinten 2 raktárunkból (Karcag és Alsónémedi) - 2017-ben Veszprém is csatlakozott - kerülnek elszállításra élelmiszerek, amelyek kereskedelmi forgalomba már nem hozhatók, de minőségileg még fogyaszthatók.


A napi adományozásokon kívül az élelmiszerpazarlás megelőzésére hívjuk fel a figyelmet azzal, hogy évek óta rendszeresen részt veszünk az Adománykonvoj elnevezésű rendezvényen.


Magyarországon minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítve az éhezés és az élelmiszerpazarlás csökkentését Magyarországon. 2016-ban 5000 tonna élelmiszerfelesleg juthatott el a nélkülözőkhöz ily módon. Az Egyesület működésével egyszerre szolgál környezetvédelmi és szociális célokat, melyet a Penny Market Kft. is magáénak érez. Az Élelmiszerbank több mint 12 éves fennállása óta gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a feleslegessé vált élelmiszereket.


A  Penny Market Kft. és az Élelmiszerbank 2011. óta dolgozik közösen azon, hogy az áruház 2 raktárában, Alsónémediben és Karcagon, 2017-től pedig már Veszprémben is a keletkező élelmiszerfelesleg a megsemmisítés helyett a nélkülözőkhöz kerülhessen.


Forrás: www.elelmiszerbank.hu

Adománykonvoj 2018

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2006 óta az Élelmezési Világnap alkalmából minden évben egy Adománykonvoj elindításával hívja fel a figyelmet az éhezésre és szegénységre. Az Akciót az Élelmiszerbank a FAO-val közösen szervezi.


A Penny Market évek óta rendszeresen részt vesz a rendezvényen, ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet az élelmiszerpazarlás elleni közdelem fontosságára, amiért a mindennapok gyakorlatában is sokat teszünk.


Penny Market a 2018-es Adománykonvojon